Hi everybody!
This is my second yournal, hurray! I am too lasy, but now I wrote a too long novell. My best friend, Panni celebrates her 19th birthday, wish her a happy birthday! I'm sorry, but the gift is in Hungarian and I don't want to translate it to English. Maybe if I have got time.
So, HAPPY 19TH BIRTHDAY, PANNI!!!!

Sziasztok!
Szóval, egy évvel öregebb lett a kedvenc barátnőm, így leültem és elkezdtem gondolkodni, mit is adjak neki. A tavalyi túl jó ötlet volt, úgyhogy ez a kis novella Panni egyik álmán alapszik. Az az érdekessége, hogy én álmodtam tovább. Érdekes, mert ritkán sikerül befejezni egy álmot. Az iromány legnagyobb része az én elmém szüleménye.
Hogy rövidre fogjam: BOLDOG 19. SZÜLETÉSNAPOT, PANNI!!!!

A három kis csomagocska

Sosem értettem meg, miért vannak úgy oda az emberek a barátságért. Barátok, meghallgatnak, tanácsokat adnak, támogatnak. Jójó, de ezt máshol is megkaphatom, nem? Talán nem.
Ültem veled szemben, játszottunk. Találd ki, mire gondolok. Azt hittem, ezzel megfogtalak, de hát már megint tévedtem. És még csodálkozom, hogy kitaláltad. Elfogadom, úgy ismersz, mint a tenyeredet. De ezt bárki meg tudná csinálni, nem?
Talán nem.
Egyik nap furcsa dologra ébredtünk: minden élő embert beosztottak tíz csoportba. A főtéren álldogáltunk, vártuk a folytatást. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire fontos vagy nekem, hiszen elszakítottak tőled. Egyedül voltam, de a rettegés erőt adott nekem. Hasra vágtam magam, észre sem vették, hogy eltűntem, mert körülöttem mindenki magasabb volt legalább húsz centivel. Elkúsztam a lábak között egy elhagyatott, sötét éületbe és hallgattam az eseményeket.
Órákig vártunk, mikor megszólalt egy olyan „tipikus vesztes” hang a semmiből. Én nem láthattam, de elkézelésem szerint alacsony és bűn ronda lehetett. Elmondta, hogy most minden emberhez hozzárendel egy mestert, ha úgy jobban tetszik nekünk, tanítót, aki majd megmondja, mi lesz a sorsunk a jövőben. Eszembe jutott a reggeli játékunk, és csukott szemmel magam elé kézeltem a zöld szemeidet. Pontosan akkor te is rám gondoltál, azt láttam, amit te: egy Bibliát.
Mellettem hevert három színes doboz. Elrejtettem benne azokat a dolgokat, amik nálam voltak, és gyorsan kimásztam az ablakon. A tér üres volt, de a templom felé vettem az irányt. Közeledve egy ideges hangot hallottam, keresett valakit. Egyből tudtam, hogy te szöktél meg. Talán Istennek hála, de én találtak meg előbb, a kezedbe nyomtam a csomagokat, majd megnyugtattalak, hogy ezekkel a kezedben biztonságban vagy.
Kiderült, hogy az én mentorom kiabált teli torokból, de szerencsétlenségemre pont a keze közé szaladtam. Mindig is süket voltam, ez lett a vesztem. Keményen megragadott és elcipelt oda, ahonnan a „tipikus vesztes” hang gazdája lógatta a lábát. Mielőtt odaértünk volna, elájultam. Vagyis, azt hiszem, hogy elájultam.
Talán nem.
Úgy éreztem, a te szemeddel látom a világot. Egy szűk, sötét szobában voltál a tanítóddal, aki épen egy kartondobozba tette a személyes dolgaidat. Egy egyszerű, barna ruhát kellett felvenned. Éreztem, ahogy próbálod elrejteni a dobozaimat, de sajnos nem sikerült. Az öreg elkobozta, hiába kérlelted, hogy csak ezt ne tegye veled, de ő azzal érvelt, hogy meg kell szabadulj az előző életedtől, hogy az Urat szolgálhasd teljes szívedből. Éreztem, ahogy felfordult a gyomrod e maszlag hallatán, és magamban elmosolyodtam.
Felfedező útra indulhattál, ennyit megengedett az idős férfi. Az egyik fal mögül izgatott sustorgást hallottál, úgyhogy arra vetted az irányt. Megdöbbenve láttad, ahogyan két kis csitri a dobozaidat próbálja kibontani. Elfogott a gyűlölet, de higgadt maradtál, egy darabig. Mikor megláttad azt a szemét mestered, nekiestél és zokogva rogytál össze előtte. A sírástól alig érthetően próbáltad megtudni, mit keres a te ajándékod azoknál a lányoknál. A férfi csak megvonta a vállát, majd bezárt téged a „szobádba”.
Ahogy kattant a zár, felpattant a szemem. Én egy kényelmes, tágas és fényes szobában találtam magam, egy puha ágyon. Hm, ezek szerint fontos szerepem lehet ebben a felfordulásban. Senki sem őrzött, úgyhogy simán el tudtam szökni. Egy percig gyanús is volt, hátha csapda, de csak arra tudtam gondolni, hogy bezártak téged és szenvedsz.
Fél perc alatt rájöttem, hol vagyok és rögtön a templomnál termettem. A csomagokat csak te meg én tudjuk csak kinyitni, attól nem féltem, hogy a lányok meglátják, mit kaptál tőlem. Már csak őket kell megkeresnem. Nem volt nehéz, mert már láttam az arcukat, ismertem a hangjukat. Épen sétálni indult az egész város: kollektív szabad program volt, természetesen mindenki mögött ott lékedett az őrzőjük.
Érdekes módon, senki nem tartotta rendellenesnek, hogy én egyedül sétálok. Mintha senki nem vett volna észre. Hirtelen megláttam a két lányt, de most fegyelmezetten, egymás mellett lékedtek. Náluk voltak a csomagok, amik egy szempillantás alatt az én kezembe termettek. Hm, nem is volt nehéz. Már csak vissza kellett jutnom hozzád.
Az ablakok nyitva voltak a templomodban, így mindegyikbe benéztem. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de negyedjére a te hangodat hallottam. Túl hamar találtalak meg, de gyorsan bedobtam a dobozokat, és elfutottam, „haza”.
Paranoiás lettem. Úgy éreztem, követnek, de csak rohantam, ahogy a lábam bírta. Az éület ismét üres volt, akadálytalanul visszaértem a szobámba, ahol „fogva tartottak”. Lefeküdtem az ágyra, becsuktam a szemem és vártam. Nem kellett sokáig, néhány másodperc múlva cipőtalpak kopogását hallottam, majd kitárult az ajtóm. A vesztes pasast láttam a küszöbön, aki csak intett a kezével, hogy kövessem. Igazam volt a kinézetével kapcsolatban. Kiskorában valószínűleg a szülei sem törődtek vele.
A terem falain, ahova belétünk, minden négyzetcentiméteren fénykéeket láttam. Nem volt időm arra, hogy közelebbről megnézzem őket, mert letaszítottak egy székre. A feladatom az lenne, hogy rákapcsolódjak a kéen látható emberek elméjére és tereljem őket a helyes irányba, azaz ne ellenkezzenek a rendszerrel. Ennek hallatán olyan jóízűen kacagtam fel, mintha semmi problémám nem lenne. Közöltem a fogva tartómmal, hogy lehetetlenséget kér és hogy gondolhat ilyen őrültséget, ilyesmire én nem vagyok kées. Ahogy ezt kimondtam, rájöttem, hogy veled is kapcsolatba tudtam léni, bár azt eddig nem tudtam, hogy kées vagyok embereket irányítani.
A falhoz kísértek, és el kellett kezdenem a munkát. Arra gondoltam, hogy ha az elején elégedettek velem, ki tudlak téged szabadítani. A tervem tökéletesen működött. Jó hangulatban teltek a „munkanapok”, szorgalmas voltam. Egy hét alatt egy teljes falnyi ember vált birkává, hála nekem.
Egy szé, napsütéses nap az őrzőm egyedül hagyott, teljesen megbíztak már bennem. Aznap egy fél falnyi embert sikerült „megtérítenem”. Este pedig a szokásos módon leellenőriztek, majd mehettem aludni. Ezt a napot választottam a megszöktetésedre. Rákapcsolódtam a templom ébren lévő lakóinak elméjére, majd rájuk parancsoltam, hogy engedjenek el téged. Amint kinyitották neked az ajtót, el is indultál felém. Az ablakon kimászva eléd indultam. Kezedben a kis csomagokkal, lassú létekkel közeledtél felém, majd megálltál előttem. A szemedből hiányzott az a megszokott csillogás, rögtön bele is másztam a fejedbe és kitisztítottam az agyad.
Együtt szöktünk meg egy közeli galaxisra, miután rájöttünk, hogy tudsz teleportálni. Majd életünk végéig több millió embert menekítettünk át. Ez egy hihető mese, talán megtörtént.
Talán nem.